"A változást nem kívül kell végrehajtani, hanem először belül."
Meridiánok
Hármas melegítő Meridián
Mondata: Egyensúlyban vagyok az életemmel és önmagammal
Lefutása: A gyűrűs ujj végének belső oldalán kezdődik, onnan a kézháton fut a vállhoz, majd a nyakon a fül irányát követve a fül alatt kettéágazik, majd a fület mindkét oldalról kerülve egyik ág a külső szemzugban végződik. Leágazása van a mellkason át a szívburokhoz, onnan a hasüregbe, majd újabb leágazása a fülbe vezet.
Vékonybél meridián
Feladata: A vékonybél meridián feldolgozza a bevitt táplálékot, szétválasztja és ezáltal a táplálékot energiává alakítja. Ezenkívül a nyálkahártyákra hat. Pszichés tulajdonságok közül az elemzés képességét és a megbízhatóságot hordozza.
Jellege: Energiamaximuma 13-15 óra között van. Eleme a Tűz. Pólusa Yang. Párja a szív meridián.
Lefutása: A kézkisujj külső körömszegleténél ered, majd a tenyér belső széléről az alkar, majd a felkar hátsó belső szélén a vállra megy. Kapcsolatba lép a húgyhólyag- és a kormányzó meridiánnal. Onnan a nyakon át az állkapocs szöglete mögött az orrszárny irányába fordul, majd a járomcsont alsó szélét elérve ketté ágazik. Egyik ág a külső szemzug irányába megy, majd behatol a fülbe. A másik ág a belső szemzugban csatlakozik a hólyag meridián első pontjához. A kulcscsont feletti árokból indul egy leágazása, amely a szívhez, majd a gyomorhoz fut.
Fizikailag összefügg: A vékonybéllel, a nyelvvel és az alsó ajakkal.
Lélektani értelemben összefügg: A céltudatossággal, az igazságos ítéletalkotással, a megkülönböztetési képességgel.
Fizikai egyensúlyhiány esetén: Rossz emésztés, amely vérszegénységet és gyengeséget okoz.
Lelki egyensúlyhiány esetén: Intenzív érzelmek visszafojtása, például a harag és a nyomasztó élmények dédelgetése, döntési képtelenség.
Túlműködés tünetei: Kitartás, hajlam a túlórázásra és a túl sok evésre, nyugtalanság, határozottság, nyomásérzet a szemen, kevés nyál, vállfájás, altesti panaszok.
Alul működés tünetei: Túlzott érzékenység, túl sokat gondolkodik és kontrollálja saját érzelmeit, rugalmatlanság, a szemek gyors fáradása, nagyothallás, migrén, vakbélgyulladás és esetleges vakbélműtét utáni panaszok, derékzsába, isiász, rendszertelen menstruációs ciklus, petefészek problémák, rossz székletürítés.
Fizikai megbetegedések:Torokfájás, váll- és felkar-fájdalom, feszítő fájdalom az alhasban, a testnedvek termelésével és elosztásával kapcsolatos problémák, illetve az erre utaló szindrómák, mint például a szemfehérje besárgulása, továbbá fülzúgás, siketség, tarkó- és vállfájás. Emésztési zavarok, gyengeség/rossz erőnlét torokkaparás, a száj és a nyelv zsibbadása, nyaki és arcfájdalom, merev nyak, váll és a felkar fájdalom, hasi fájdalom hasmenés vagy száraz széklettel szorulással együtt járó hasfájás.
Pszichés hatások: megtagadom a gondolataimat, nem érzem magamat egyenrangúnak.
A pálya diszharmóniája az érzelmek problémás elemzésében és feldolgozásában nyilvánul meg: túlzott kritizálás, kritikátlanság az elemzésben, saját érzelmek átértékelésének képtelensége. A háttérben a létezés elvesztése miatti félelem húzódik. Az illető úgy érzi, hogy nem képes előnyt kovácsolni a saját tevékenységéből, rugalmatlan, úgy érzi, hogy nem képes meghatározni a saját határait, könnyelmű, túlértékeli a saját lehetőségeit, mások kárára bővíti a saját határait, ingerlékeny s a háttérben a központi idegrendszer károsodása is megbújhat.
Étkezési tanácsok: Az étrendnek meghatározó befolyása van a vékonybél állapotára. A vékonybél a táplálék feldolgozása során sokfajta váladékot bocsát ki, többek között enzimeket, amelyek a táplálék lebontását végzik annak érdekében, hogy megfelelő legyen a felszívódás. Az említett váladékok nagyobbrészt a bélben keletkeznek, de csak akkor zökkenőmentes a működésük, ha az étrend harmonikus és természetes anyagokból áll. Ha az étrendben sok a mesterséges, vagy ipari feldolgozáson átesett élelmiszer, az értékes bélflóra sorvadásnak indulhat. A vékonybélnek kárára van a túl sok fűszeres étel, az állati zsiradék, valamint ha túl magas a vér koleszterinszintje. A szervezetbe került túlzottan sok zsír és koleszterin belepi a vékonybél bolyhait, így azok nem képesek megfelelő mértékben megszűrni a táplálékot. Ennek az a következménye, hogy a test szövetei nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyaghoz.
Gyógynövények és fűszerek: A spárga kitűnő Tűz-étel, különösen erős a tisztító hatása. A
vékonybélhez az ízek közül a keserű kapcsolódik, így a keserű endívia, a rukkola, a cikória és a gyermekláncfű alkalmazható a vékonybél működésének serkentésére.
Bach virágterápia: Cerato: Azok számára való, akik kételkednek a saját ítélőképességükben, nem tudnak önálló döntést hozni, folyton másokhoz szaladgálnak tanácsokért. Scleranthus: Azoknak, akik határozatlanok, könnyen zavarba jönnek. Az ilyen emberek állandóan vacillálnak, a hangulatuk is folyton ingadozik a boldogság és a szomorúság között. A scleranthus fokozza a gondolatok tisztaságát, felébreszti bennünk a természetes bölcsességet, amely megbízhatóan vezet az utunkon. Verbéna: Azok számára, akik valósággal szenvednek a vékonybelükben túltengő rengeteg energia miatt, mert túlzásba vitt munkába hajszolják magukat. Akkora bennük a hajtóerő, hogy képtelenek a kikapcsolódásra, képtelenek megpihenni a jól megérdemelt babérjaikon. Vadzab: Azoknak, akik képtelenek úgy igazából nekiszentelni magukat egy hivatásnak, egy partnerkapcsolatnak, vagy bármilyen tervnek, foglalatosságnak. A vadzab azoknak való, akik előtt számos lehetőség áll, de mégsem tudják eldönteni, hogy melyik úton induljanak el.
Hasznos tippem: Has masszázs. Feküdjön hanyatt, hasát tegye szabaddá. Kézujjai hegyével kezdje el masszírozni a hasát, a köldöktől haladva, spirálisan kifelé, az óramutató járásával megegyezően. Ha már végighaladt a bordaíven és a medencecsonton is, kezdje újra. Haladjon lassan, háromszor ismételje meg a teljes kört. Most már jól különbséget fog tudni tenni, hol vannak a hasán torlaszok, hol keményebb a hasfal. A negyedik körben a csomóknál időzzön el egy kicsit, apró körkörös mozdulatokkal oldja a blokádokat. Fél percnél többet ne időzzön egy csomón, majd a következő alkalommal tovább oldja. A has masszázs negyed óránál ne tartson tovább, adjon időt testének a regenerálódásra. Ha napi rendszerességgel végzi, pár nap múlva már érzékelni fogja a jótékony hatást. Megszűnik a püffedés, kitisztul a vékonybél, eltávozik a vizenyő, megszűnnek a bántó szelek. Hasa lapossá, feszessé válik.
Neurolimphatikus masszázspontok: Elől a teljes bordaív
Neurovaszkuláris pontok: ahol a fej a legszélesebb
ERŐSÍTŐ PONT:
VÉB3 + EPE 41: A kisujj és 4. ujj közötti résben a kézháton 2 cunnal + ugyanez lábon
VÉB2 + HÓ 66 : A kisujj és 4 ujj között a tőben + láb kisujj széle kívül
NYUGTATÓ PONTOK:
GY 36 + VÉB 8: véb 8 : könyök mellett a lyukban
VÉB2 + HÓ 66 : A kisujj és 4 ujj között a tőben + láb kisujj széle kívül
Érzelmek: Öröm, Sokk, Bánat, Szomorúság, El(nem) ismertség, Idegesség, Túlaggódás, Bátortalanság, Fájás, Hála - hálátlanság, Élénkség, Egyenrangúság érzés, szomorúság, megbecsülés, mellőzés, túlterheltség, belsőségessé válás, befogadás, felépítés, táplálás.
(Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)
Szív meridián
Megerősítő mondat: Tudom ki vagyok. Szeretem amit csinálok
- Eleme: Tűz
- Szövetek: vér, vérszállítók
- Színe: piros
- Illata: égett
- Érzékelése: lelkiség
- Hangja: nevetés, beszéd,
- Érzelmek: öröm, élvezet, szeretet, gyűlölet
- Íz: keserű
- Évszak: Nyár
- Környezet: forróság, meleg,
- Fejlődési fok: növekedés
- Személyiség: szereti a figyelmet, központ, beszédes, érzékeny
- Kizökkent állapotban: hisztis királynő, dráma, paranoid
Neurolimphatikus masszázspont: Elől a 2-3 borda közt Hátul a 2-3 csigolya
Neurovaskularis masszázspont: Kutacs
Hozzátartozó érzelmek:
- Szenvedély
- Magabiztosság
- Összetört szív
- Önbecsülés
- Azt gondolom, hogy tökéletesnek kell lennem
- Nem szeretem amit csinálok
- Identitászavar
- Más problémájával foglalkozom
- ÖnértékelésBizonytalanság - biztonság
- Düh
- Harag
- Utálat
- Szeretet
- tökéletes akarok lenni,nem tudom ki vagyok
Fizikai egyensúlyhiány esetén: Szív és érrendszeri bajok, szívritmus zavar, túlzott izzadás, beszédzavarok.
Lélektani egyensúlyhiány esetén: Érzelmi kiegyensúlyozatlanság, szánalom hiánya, hisztéria, közlési problémák, az emlékezőképesség hibái és feszült idegállapot.
Túlműködés tünetei: Hisztéria, hisztérikus nevetés, dadogás, állandó fáradtság, szívidegesség, görcsök és fájdalom a solar-plexusban és a mellkasban, sárga szemfehérje, sárga vizelet, szomjúság, száraz torok.
Alul működés tünetei: Túlzott érzékenység, könnyen csalódik, rossz emlékezet, stressz, neurózis, éjszakai izzadás, rémálmok, szívdobogás és szívpanaszok, nedves és forró kezek, kis étvágy.
Étkezési tanácsok: A keserű endívia, a cikória és a gyermekláncfű serkenti a szív és avékonybél működését. A spárga igazi Tűz-étel, nagy tisztító képességgel. A hántolatlan rizs és búza általában minden hántolatlan gabona korpája és csírája kesernyés. Fontos, hogy a gabonaféléket természetes, hántolatlan formában fogyasszuk. Vérünk minőségét klorofillban gazdag étrenddel javíthatjuk. Növeli a hatást, ha egyúttal kölest, vagy más gabonafélét is fogyasztunk. A céklának magas a vastartalma szintén jót tesz a vérképződésnek. A vért erősítő további élelmiszerek: sárgabarack, kék és zöld alga és moszat, csalán, petrezselyem, búzafűlé, vízitorma, tojás, füge, halak, kiváltképp a szardínia. Szívünk egészséges működéséhez fontos a kalciumban, magnéziumban és szilíciumban gazdag táplálékok fogyasztása. Kalciumban gazdag a vízitorma, a sóska, a kelkáposzta, a brokkoli, a petrezselyem, mandula, dió, szezámmag, napraforgómag, tökmag, aszalt füge, babok, lencsék, olajbogyó, a fehér halhús. Magnéziumban gazdag táplálék a zöldségek, tengeri moszat, köles, barna rizs, aszalt sárgabarack és őszibarack, banán, datolya, avokádó, mazsola, lencse, borsó, bab, kesudió. Szilíciumban gazdag a fejes saláta, zeller, spárga, gyermekláncfű, torma, spenót, póréhagyma, articsóka, lucerna, szamóca, alma, sárgarépa, görögdinnye, uborka, rizs, napraforgómag, tengeri moszatok.
Gyógynövények és fűszerek: A kamillatea és a menta tea lehűti a túlhevült szervezetet, hatásuk csillapító és nyugtató. A kapor és a bazsalikom megnyugtatja a szervezetet. a bazsalikom minden másnál jobban javítja az emlékezőképességet, segít a koncentrálásban. A fokhagyma köztudottan jót tesz a szívnek és az ereknek. Cassia-magot kínai növényeket forgalmazó szaküzletekben szerezhetünk be. Hasonló íze van, mint a kávénak, de nagy mértékben csökkenti a vérnyomást. Javítja a látás élességét is. Megpörkölés után porrá őröljük, egy teáskanálnyi port 2,4 dl forró vízben feloldunk, és az így kapott keveréket megisszuk.
Virág gyógyszerek: Párlófű: Azok számára való, akik látszólag vidám természetűek, de a felszín alatt szorongással, mentális szenvedéssel küzdenek. Megszabadít a belső kíntól, megtanít arra, hogyan kell gondjainkat humorral felfogni. Fényt és örömöt hoz életünkbe. Fehér gesztenye: Azokon segít, akiket vissza-visszatérő gondolatok kínoznak éjszakánként, emiatt éberen hánykolódnak az ágyban. Rendet rak a gondolkodás folyamataiban, így az elme hatékonyabban és tisztábban tud működni. Olyan, mint a nyugalom fuvallata. Békét és harmóniát hoz, megnyugtatja a Shen-t.
Hasznos tipp: Változó intenzitású mozgás. Szívünk egészségét akkor őrizhetjük meg, ha folyamatosan növeljük a fizikai állóképességünket. Erre leghasznosabb a hosszú távú erőkifejtés, ami legalább két órán át tartson. Nagyon alkalmas mozgásforma a kirándulás, lehetőleg hegyekbe. Túránkba iktassunk be rövid, de nagyon intenzív szakaszokat. Ekkor jelentősen megnő a pulzusszám, ami edzi, erősíti a szívizmot. Kerüljük el a szervezet túlterhelését, pár perc magas pulzusszámon végzett mozgás után lassítsunk, de ne álljunk meg. Kényelmes tempóban sétáljunk tovább, míg a pulzus visszatér a normális tartományba. Utána ismét belehúzhatunk. Ha ezt a ritmust követjük 5-6 ismétléssel, ha hetente mozgunk legalább két órát egyszerre, szívizmunk megerősödik, ezáltal fizikai és szellemi teljesítményünk jelentősen megnövekedik. A mozgásszervi problémákkal küszködő vagy ágyban fekvő betegek se keseredjenek el. Sokat javíthatnak állapotukon, ha naponta többször erősítő légzőgyakorlatokat végeznek. Praktikus szabad levegőn vagy nyitott ablaknál. Vegyenek lassan egy jó mély levegőt orron át, kicsit tartsák benn, majd nagyon gyorsan, intenzíven fújják ki a levegőt szájon át. Ha szükséges, végezzenek utána egypár pihentető légzést, majd ismételjék az erősítő légzőgyakorlatot, ahányszor csak sikerül. Azonnal fogják érezni a jótékony hatást.
(Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)
Keringési szexus, Szívburok meridián
Jellege: Energiamaximuma 19-21 óra között. Eleme a kiterjesztett Tűz. Hozzá tartozó érzékszerv a nyelv. Íze a csípős. Hozzá tartozó érzés az életkedv, életöröm. Pólusa Yin. Párja a hármas-melegítő meridián.
Lefutása: A mellkasból ered, ahol összeköttetésben van a szívvel. A testfelszínre a mellbimbó közelében kerül, megkerüli a hónaljvonalat és a kar belső oldalán a tüdő- és a szív meridián között középen fut le a tenyérre, majd a középső ujjhegyen, középen ér véget. Mély ága a rekeszizmon át a hasüregbe hatol, ahol kapcsolatba lép a hármas melegítő meridiánnal, annak három szintjét köti össze.
Forrás: (Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)
Vese meridián
A sarkat is masszírozhatják a húgyhólyag gyógyításának érdekében. Ragadjuk meg a sarkat, és az ujjakkal mélyen nyomkodjuk meg alulról. Mindkét lábon végezzük el a masszázst.
Forrás: (Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)
Hólyag meridián
Mondat: Uralom az életem. Kezembe veszem az életem irányítását.
Teszt: Focipassz - bokát, lábfejet kifordítva tartani - befele forgatni
Feladata: Az összes meridián közül ennek van a legnagyobb hatásköre, mivel ezen fekszik a legtöbb pont, valamint a többi meridián harmonizáló pontja. A hólyag meridián a vizelet gyűjtéséért és kiválasztásáért, a szaporítószervekért felelős, valamint tárolja az aktív energiát. A hólyag meridián kapcsolatot létesít a központi és a vegetatív idegrendszer között.
Lefutása: A belső szemzugban ered, onnan a homlokon, fejtetőn át lemegy a nyakon, ott két ágat alkotva jut le a gerincoszlop vonala mentén párhuzamosan a lumbális területre. Innét a comb hátsó részén, majd az alsó lábszár hátsó részén lejut a külbokához, majd a külső lábfejen át a kisujj körömpercének laterális oldalán ér véget. Elágazik a fejtetőn, a nyakon, a lumbális régióban. Csatlakozik a veséhez, léphez, majd bejut a hólyagba is.
Neurolimphatikus masszázspontok:
Neurovaskuláris masszázspontok:HajhatárSzemöldök alatt a szemgödör belsejében
Forrás: (Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)
Lép-hasnyálmirigy meridián
LÉP 6 PONT!!! minden problémára, ami a hasüregben a köldök alatt jelentkezik(pl. alhasi puffadás, menstruációs görcsök, petefészek gyulladás, impotencia), immunerősítésre, a lábszár keringésének javítására, emésztési problémákra, lábszárfekély esetén
Étrendje: A barnarizs a legkiegyensúlyozottabb gabonaféle, amely az évszakra jellemző
nedvességet tartja távol, mivel a szervezetünket se nem hűti, se nem melegíti. A nedvességet bennünk leginkább a nedvesítő ételek okozzák, ilyenek az édességek, tejtermékek, gyümölcsök, saláták, amelyek a további nedvességet termelik a testben. Ekkor jelentkeznek gyakrabban a felpuffadás, bélrenyheség, elhízás, krónikus nyálkaproblémák, ödémák tünetei. A belső nedvesség súlyosabb formája a nyálka megjelenése, ami valójában a nedvesség összesűrűsödése és hurutos váladékként jelenik meg a testben. Ezek általában a lép illetve a vesék diszharmóniája következtében jönnek létre, és hatással vannak a víz testben való mozgására. Ez esetben a nedvesség csökkentésére válasszuk a gabonafélék közül télen a hajdinát, rozst, nyáron a kukoricát.
Étkezési tanácsok: Az őszi és a téli hónapok folyamán együnk kevesebb nyers ételt, fogyasszunk kevesebb gyümölcslevet. A lép a szárazságot kedveli, tehát főleg a meleg, száraz ételeket részesítsük előnyben, használjunk melegítő hatású fűszereket, mint például a fahéj, szerecsendió, gyömbér, kardamom. Jó a ginseng is, erősíti a lépet. Az édesburgonya, a tök, valamint a paszternák, a sárgarépa, a fehér répa, minden karógyökerű zöldségféle jót tesz a lépnek. A fekete datolya segít feltölteni a csít, megszünteti a kimerültséget. Ha sok a víz a szervezetben, vegyük fel étrendünkbe a szemesbabot, a zellert, a salátát és a petrezselymet. A vércukor szintet jelentősen csökkentő, ezzel a hasnyálmirigyet erősítőtáplálék az articsóka, a kelbimbó, a hajdina, az uborka, a fokhagyma, a zöldbab, a vöröshagyma, a szójabab. akinek gyenge a lépe, gondoskodjon arról, hogy megfelelő mennyiségű és jó minőségű fehérje szerepeljen az étrendjén. Mivel a lép fontos szerepet játszik a vérrel kapcsolatos minden folyamatban, gondoskodnunk kell arról, hogy az étrendünkben bőven legyen jó minőségű vérképző étel. Klorofillban gazdag táplálékfajtákkal javíthatjuk vérünk minőségét. A cékla közismerten jó vérképzők. A vért erősítő élelem a sárgabarack, a különböző algák, moszatok, a csalán, a petrezselyem, a vízitorma, a tojás és a füge.
Gyógynövények és fűszerek: A gyömbér az egyik legfontosabb léperősítő. Készítsünk belőle teát, vagy főzéskor keverjük az ételbe. Én úgy használom, mint a hagymát, megpirítom egy kis olajon a hagymával együtt. Jót tesz a ginseng is, erősíti, tonizálja a lépet. A petrezselyemből vagy a zellerből készült tea egyaránt kiváló a nyirkos lép megszárítására.
Hasznos tippem: Fél óra kocogás a szabadban, majd szauna. A lép-hasnyálmirigy meridián irányítja a nyirokrendszert, aminek nincsenek billentyűi, mint a vér erek rendszerének, mechanikus úton továbbítódik a nyirokfolyadék. Fél óra alatt fordul meg a vérkör, melyhez a nyirok is kötődik, ezért az aerob mozgásokat, így a kocogást is, legalább fél órán át kell csinálni. Minden vérsejt feltöltődik friss oxigénnel, felgyorsul a méregtelenítési folyamat. A kocogás során rengeteg salakanyag szabadul fel, aminek a kiürülését elősegíthetjük, ha utána szaunázunk. Megnő a folyadékigény is, ne felejtsünk el sok vizet inni. Ha cellulittól szenved, egy üveg ásványvízbe facsarjon bele egy citromot, és ezt igya. Ha hetente legalább három alkalommal fut, rövid időn belül érzékelni fogja a pozitív változásokat, kívül-belül egyaránt.
Forrás: (Zsoldos Mariann - https://mindkinesiology.com)